Immobilia: és a város újraszületik
Sajtószoba

Sajtószoba

Rólunk írták

Tovább bővül a Fashion Street

További 200 millió euró beruházásával az elegáns üzletek mellett irodákkal és butikhotellel bővülhet a Fashion Street 2011-ig.
A Deák tér sarkán álló egykori NDK-centrum átalakításával lezárul a Fashion Street projekt Deák Ferenc utcai szakasza. A megújult épületben 1500 négyzetméteren étterem, kávézó, csoki- és divatszalon nyílik a következő hetekben. Ezzel azonban nem áll le a beruházás, hanem a kerületi Fő utca programhoz kapcsolódva tovább terjeszkedik a Bécsi utca és a Harmincad utca irányába - mondta a Napinak Elekes András, a fejlesztő Immobilia Zrt. vezérigazgatója.
Egyelőre a koncepciótervezés, a programalkotás zajlik, de minden valószínűség szerint a bővülés eredményeként a már megszokott elegáns üzletek mellett irodák, egy butikhotel és mélygarázs épül. A Bécsi utca 2. és 8., valamint a Deák Ferenc utca 10. és a Harmincad utca 3. már a fejlesztő tulajdonába került, a további épületek megszerzésére jelenleg pályázik a társaság, az elbírálás eredményét még az év vége előtt várják. Az épületek közül némelyikre bontás, másokra felújítás vár. Összhangban a kerületi szabályozással, a földszintre, a mínusz első szintre és az első emeletre kereskedelmi funkciót terveznek, felette további 4-5 szinten (itt földszint plusz 5-6 emelet a jellemző magasság) irodákat alakítanak ki. Összességében a legnagyobb arányt az irodák képviselik majd, az ilyen lokációjú, prémium kategóriás területekre várhatóan a válság közepette is szükség lesz - mondta bizakodva a vezérigazgató.
Kevésbé kérdés a retail iránti igény, a már regisztrált bérlői kereslet arra utal, hogy mire a projekt engedélyezési fázisba jut, meglesz a finanszírozáshoz szükséges 50 százalékos előbérleti szerződés. Az irodabérletnél korábban 20-30 százalékos előbérletet vártak el a finanszírozók, minden bizonnyal ez az arány is nőni fog - tette hozzá Elekes. A butikhotelhez pedig megfelelő üzemeltetőt kell találni.
Nagyjából a jelenlegi bérleti díjakkal kalkulálnak a második ütem területeinél is, ez átlagosan 50 euró körüli négyzetméterenként a Fashion Streeten, az irodabérletnél a 18-20 eurós szintet célozzák meg - hangsúlyozta a szakember. Az akvizícióval, építési és pénzügyi költségekkel együtt mintegy 200 millió euróra rúgó beruházás ütemezését a Fő utca programhoz igazítják, bár számítanak rá, hogy a Kálvin tértől a Szabadság térig terjedő területen a gyalogosdominancia megteremtése a válság miatt a tervezettnél hosszabb időt vesz igénybe. Egyelőre úgy tervezik, hogy a jövő év második felében, bontásokkal indul a kivitelezés, az átalakítások és az új építések befejezése pedig 2011 végére várható.
Napi Online, 2008. november 13.

A megújuló Belváros új díszburkolata

Újabb szakaszához érkezett el Budapest Belvárosának fejlődése: Belváros-Lipótváros Önkormányzata, valamint az üzleti élet összefogásával a Fashion Street új külsőt - díszburkolatot, kandelábereket és utcabútorokat - kapott. 2008. november 6-án a fejlesztő Immobilia Cégcsoport - az eredeti állapotukban felújított épületekben a mai kor elvárásainak megfelelő üzletek kialakítása után - a közterületet is a legmagasabb színvonalon adta át a nagyközönség számára.
Belváros Önkormányzata a Jövő Városának megteremtését tűzte ki célul, ezért is tartja fontosnak az olyan fejlesztőket, mint az Immobilia, és hogy a kerület közterületei a magántőke bevonásával folyamatosan szépüljenek, megújulhassanak. Ennek jegyében született 2007 májusában az Önkormányzat, a fejlesztő Immobilia Zrt., valamint két neves szálloda, a Le Meridien Budapest és a Kempinski Hotel Corvinus közötti együttműködési megállapodás. A közös beruházás eredményeként mára a Deák Ferenc utcát, a Bécsi utcát, a Deák Ferenc teret és a Miatyánk utcát magába foglaló területen több mint 4100 négyzetméternyi nemeskő-díszburkolat került kialakításra. A felújított utcákat kandeláberek, márványlapok és utcabútorok teszik még szebbé. A környék nyugalmát süllyedő oszlopok telepítése biztosítja. Az együttműködés szerint az Önkormányzat 55 százalékot, a magánbefektetők pedig 45 százalékot vállaltak magukra a beruházás finanszírozásából, melynek összköltsége mintegy 410 millió forint.
Az Immobilia Ingatlanfejlesztő Zrt. egyik legfontosabb célja, hogy egy tematikus városfejlesztési elvet követve hozzájáruljon a századelő lüktető Budapestjének életre keltéséhez, és a magyar főváros ismét Közép-Európa meghatározó központjává váljon. Éppen ezért azt remélik, hogy minden erre járó budapesti lakos, valamint a turisták is örömmel fogadják majd a főváros központi utcáinak megújulását. Az épületek és a burkolatok külső megszépülése mellett az itt megjelenő boltok, vendéglátóhelyek egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy Budapest belvárosa élhetőbbé váljon, ez mindenki közös érdeke.
Épülettár.hu, 2008. november 12.

Épül, szépül Budapest

Másfél év után végéhez ért egy nagyszabású beruházás Budapest Belvárosában, a Deák Ferenc utcában és környékén. A Belváros Önkormányzata és a fejlesztő Immobilia Cégcsoport törekvéseivel összhangban az épületek rekonstrukciója után a felújított közterület is a Belváros értékeinek megőrzéséhez járul majd hozzá. Az Önkormányzat 55 százalékot, a magánbefektetők pedig 45 százalékot vállaltak magukra a beruházás finanszírozásából, melynek összköltsége mintegy 410 millió forint. Az ünnepélyes átadásra nem régiben került sor.
ReSource-IngatlanInfo, 2008. november 10.

Újabb megújult rész Budapesten: patinás utcák

Aki már sétált Prága gyönyörűen felújított belvárosában az tapasztalhatta, hogy a közterek hangulatához és rendezettségéhez mennyire fontosak az egységes és szép kandeláberek és utcabútorok, illetve a díszburkolat. Éppen ezért örülhetünk annak, hogy Budapest Belvárosában a forgalmas Deák Ferenc utca és környéke külsőre megújult, mégpedig a magántőke és közszféra összefogásával.
Még 2007 májusában született megállapodás Budapest Belváros Önkormányzata, a fejlesztő Immobilia Zrt., valamint két neves szálloda, a Le Meridien Budapest és a Kempinski Hotel Corvinus között.
A közös beruházás eredményeként mára a Deák Ferenc utcát, a Bécsi utcát, a Deák Ferenc teret és a Miatyánk utcát magába foglaló területen több mint 4100 négyzetméternyi nemeskő-díszburkolat került kialakításra. A felújított utcákat kandeláberek, márványlapok és utcabútorok teszik még szebbé. A környék nyugalmát süllyedő oszlopok telepítése biztosítja.
Az együttműködés szerint az Önkormányzat 55 százalékot, a magánbefektetők pedig 45 százalékot vállaltak magukra a beruházás finanszírozásából, melynek összköltsége mintegy 410 millió forint. Az ünnepélyes átadásra 2008. november 6-án került sor.
Építinfo, 2008. november 10.

Mi történt a magyar ingatlanpiacon

Már nem csak a terv a Fashion Street koncepció, a tavalyi év termése a Deák Ferenc utca teljes átalakítása, amellyel az Immobilia összesen 11 ezer négyzetméter új és felkapott kiskereskedelmi területet teremtett. A Fashion Streeten a márkás ruházati boltok mellett üzletet nyitott egy német hátterű olasz étteremlánc, a Vapiano, Budapesten először.
Ingatlan és Befektetés, 2008. január 11.

Utca a divatnak

A belvárosi Deák Ferenc utcában megnyílt Fashion street-nek köszönhetően Budapest jó eséllyel pályázhat a közép-európai térség divatfővárosa címre.
Bár a Váci utcát és az Andrássy utat összekötő Deák Ferenc utca a XIX. század előtt nem tartozott az előkelő pesti utcák közé, a századfordulón mégis több elegáns bolt települt ide. És noha később az utca része lett a 90-es években született, úgynevezett belvárosi sétálózóna kialakítási tervének, az igazán nagy lökést az Immobilia Ingatlanfejlesztő Zrt. Fashion Street ötletének megszületése jelentette az ezredfordulón.
A tizenötmilliárd forintos beruházást megálmodó és végrehajtó cég előzőleg a Deák Palotát (15. szám) újította fel, amivel 2005-ben elnyerte az építészek különdíját. A ma már több nemzetközi cégnek és az Európai Parlament tájékoztatási irodájának is helyet adó palota rekonstrukciója nyomán adódott az ötlet, hogy a Deák utcát teljes hosszában - a Deák tértől a Bécsi utcáig - felújítsák. A fejlesztés legfőbb célja, hogy a londoni Regent Street, a párizsi Champs-Élysées vagy a milánói Via Montenapoleone mintájára a Deák Ferenc utca páratlan oldalán, a Meridien és a Kempinski mögötti szakaszon a főváros egyik legelegánsabb bevásárlócentruma alakuljon ki a világ legismertebb felső- és felsőközépkategóriás márkaneveivel.
A beruházó a világörökség részét képező Deák Ferenc utcában olyan perspektívát látott, amely éppúgy eltér a plazakultúrától, mint a már korábban is létezett bevásárlóutcáktól. A tizenegyezer négyzetméteres bérbe adható területet magában foglaló divatsétány első bérlői a Hugo Boss és a Max Mara voltak, amelyeket a Benetton, a Sisley, a s.Olivier, a Puma, a Tommy Hilfiger, a Lacoste, a Mexx, a Cream, a Longbar, a Lloyd, az Andy Vajnához kötődő Byblos és a német hátterű olasz étteremlánc, a Vapiano követett.
A nagy ívű fejlesztésnek köszönhetően a pár évvel ezelőtt leginkább sötét sikátorra emlékeztető utca mára megújult, esténként fényárban úszik. A Fashion Street makettjét először a 2005-ös cannes-i ingatlankiállításon láthatta a szakmai közönség. Az eredeti tervek szerint az utcát üvegtetővel borították volna: fémpillérek sorára támaszkodó hatalmas üvegfelületeket képzeltek el, de nem az utca teljes szélességében és nem a főpárkányok fölött, hanem csak egy belső, szélesebb sávban, nagyjából a második emelet magasságában. Erről később letettek, mivel a terv sem az ott élőknek, sem a szakmának, sem pedig az engedélyezésért felelős tervtanácsnak nem tetszett. Az építészeti szempontból értékes épületek azonban visszakapták eredeti, jellegzetes stílusú homlokzatukat és portáljaikat. Megtalálható köztük például Hild József 1845-46-ban épült klasszicista bérháza (21. szám), valamint Révész Sámuel és Kollár Lajos két épülete az 1910-13 közötti időkből (17. és 23. szám).
Az épületfelújítások után a közterületi átalakításokra sem kell sokáig várni: a 4000 négyzetméternyi sétálóutca betonkockáit az időjárástól függően a jövő év elején - a közeli Szent István tér mintájára - nemeskő burkolatra cserélik, melynek 400 millió forintos költségét a kerület, az Immobilia és a két szálloda közösen állja. Mivel a Fashion Street üzleteinek közös a tulajdonosa, lehetővé vált az egységes szolgáltatási rendszer, arculat és utcai környezet kialakítása. A divatsétány tisztaságára külön alkalmazottak ügyelnek, a közbiztonságról saját 24 órás őrsszolgálat és az erre a célra felszerelt térfigyelő kamerarendszer gondoskodik majd. Az utcán ízléses tértárgyakat, bútorokat, kaspókat helyeznek el, a környezetet pedig zöld növényekkel és kényelmes padokkal teszik még hangulatosabbá.
Heti Válasz, 2007. december 06.

Az ING-ből az Immobiliába

Elekes András (52) építészmérnök hét év után elhagyja az ING csoportot, és az Immobilia Zrt. vezérigazgatójaként folytatja pályafutását. A jövő Belvárosát jelentősen meghatározó rehabilitációs projekt szakmai irányítását vállalta el.Korábbi munkahelye a holland pénzintézet, az ING ingatlanfejlesztő részlege. Szakmai pályafutásának fontos állomása a Deák Ferenc utcai "Fashion Street" márkanév megteremtése volt a szállodák mögötti szakasz divatüzleteinek létrehozásával.
Világgazdaság, 2007. október 24.

A Belváros új főutcája

Leghamarabb augusztusban kezdődhet a Deák Ferenc utca burkolatának felújítása. Ekkorra viszont elkészül az épületek teljes rekonstrukcióját is tartalmazó Fashion Street - Divat utca - projekt, a Belváros új főutcáját azonban az útmunkák miatt legfeljebb október végén adhatják át.
A tervezettnél csaknem fél évvel később, leghamarabb augusztus végén kezdhetnek hozzá az V. kerületben a Deák Ferenc utca burkolatának cseréjéhez és a kandeláberek felállításához. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a főváros és a kerület megegyezzen az utca tulajdonjogi kérdésében, bár szokásjog alapján hosszú ideje Belváros-Lipótváros viselkedett tulajdonosként. A Deák Ferenc utca és a Vörösmarty tér tulajdoni állapotának tisztázására jó ideje megszületett a kerületi döntés: az utca kerüljön jogilag is belvárosi tulajdonba, a tér pedig legyen a fővárosé, de maradjon közös használatban. Ez csak jogi változást jelentett, hiszen valójában régóta így működött, mégis fél év telt el, mire a főpolgármester aláírta a megállapodást, s a földhivatali bejegyzés is megtörténhetett. Utóbbira az utca burkolatának felújításához, a tulajdonosi engedély miatt is szükség volt.
A kövezet cseréjének és a kandeláberek felállításának engedélyeztetéséhez újabb hetek, hónapok kellettek. A főváros illetékes ügyosztálya ugyanis azzal a feltétellel adott munkakezdési engedélyt, hogy a kerület még tizenhat helyről - közműszolgáltatóktól, a főváros számos alosztályától és még az ORFK Köztársasági Őrezredétől is - begyűjti az engedélyező, vagy csupán a tudomásulvételt jegyző pecsétet.
A Deák Ferenc utca eredetileg is része volt a kilencvenes években született belvárosi sétálózóna kialakítási tervének, ám az Immobilia Ingatlanfejlesztő Zrt. ötlete, a Fashion Street - divatutca - megvalósítása felgyorsította az eseményeket. A beruházó mintegy 15 milliárd forintért felújítja, eredeti állapotukba állítja vissza az utca építészeti szempontból értékes épületeit - a Deák tértől a Bécsi utcáig -, amelyekben később világhírű divatcégek és áruházaik, illetve kisebb üzleteik kapnak helyet. A londoni Regent Street vagy a milánói Via Montenapoleone mintájára készülő budapesti "divatutcában" tizennyolc különálló cég nyit üzletet, többek között olyanok, mint a Benetton, az S. Oliver, a Sisley, a Puma és a Tommy Hilfiger. Az egész utca díszítéséhez 18 tonna rezet használnak.
Az utca átadását eredetileg ez év tavaszára tervezték, a beruházás azonban némi késésben van, a legújabb tervek szerint az üzletek augusztus végére készülnek el. Éppen akkorra, amikor elkezdődik a burkolatcsere, amelynek több százmillió forintos költségét a kerület, az Immobilia, a Meridien és a Kempinski szálló közösen állja.
A belvárosi utcák, terek, zöld területek szépítésének és kialakításának gondolata 1990- ben merült fel először, s az elképzelésekről készült konkrét tervek magvalósítása néhány évvel ezelőtt kezdődött - ismertette a napokban a belvárosi sétálótengely-programot Rogán Antal polgármester abból az alkalomból, hogy a Szabadság téren egy újabb felújított részt - az utolsó előttit - adhatott át a kerületieknek. A tér déli részének megújítása új konstrukció szerint, magántőke bevonásával készült. A 180 millió forintos beruházáshoz egy, a közelben működő bank adott harmincmilliót. A Szabadság tér teljes rekonstrukciója azonban még nem fejeződött be, de jövőre várhatóan már egy megtervezett szökőkút és a még hiányzó terület felújítása is készen lesz.
A Szabadság téri pénzügyi konstrukció nem egyedi megoldás a kerületben, a szépítésben érdekelt - ott működő - üzletek, intézmények és szállodák több esetben adtak már pénzt felújításhoz. Belváros- Lipótváros polgármestere a testülettel egyetértve ugyanis úgy gondolja, a vállalkozásoknak, bankoknak, szállodáknak hosszabb távon üzleti érdekük is, hogy közvetlen környezetük kulturált képet mutasson. A rekonstrukciók eredményeként ráadásul az ingatlanok értéke is jelentősen emelkedik. Legutóbb az augusztus 20-ára teljesen sétálóvá alakuló Zrínyi utca megújításához szükséges költségekhez vontak be magántőkét.
Népszabadság, 2007. július 02.

Múltból a jövőbe

Divatmarketing
Újjáéledőben van Budapest szíve, a sétálóutcákon fokozatosan ismét igényes üzletek jelennek meg. Az egyik legjelentősebb fejlesztés a Deák Ferenc utcában zajlik, az egységes koncepció a Fashion Street elnevezést kapta. Lapunknak a divatsétányt megálmodó Immobilia Rt. elnök-vezérigazgatója, Csipak Péter nyilatkozott.

DivatMarketing: Vendéglátó-ipari végzettség birtokában, közel másfél évtizedig belvárosi kávézókat, sörözőket, éttermeket üzemeltetett. Mi vitte egészen más terület, az ingatlanfejlesztés felé?
Csipak Péter: Korábban is voltak belvárosi érdekeltségeim: nyolc év alatt nyolc üzletet-köztük az Art Cafét és a Vörösmarty Cafét-nyitottam meg és üzemeltettem a Vörösmarty téren és annak környezetében. Már akkor nyilvánvaló volt számomra, hogy a környék kivételes adottságokkal rendelkezik, érdemes az itt megfordulókat-külföldieket és magyarokat-kiszolgálni. Saját olasz fagylaltüzemünk és két éttermünk gondoskodott a finom falatokról, 2001-ben a nyolc helyszínen egyszerre 1200 főt tudtunk kiszolgálni.

DM: Mi hozott e téren változást?
Cs. P.: 2001-ben megkeresett bennünket az ING bank ingatlanfejlesztő cége azzal, hogy szeretné megvásárolni a téren álló egykori ORI székházat, illetve az ott működő vállalkozások bérleti jogát. Mi nagy alapterületen, az épület két alsó szintjén voltunk érintettek: mivel átvállaltuk egyik elődünk sokévi tartozását, és akkor kiugróan magasnak számító bérleti díj fizetésére köteleztük magunkat, szokatlanul hosszú távra-17 évre-szóló szerződés volt a birtokunkban. Nem volt egyszerű fedél alá hozni a megállapodást, de 2002-ben aláírtuk a szerződést. Addigra már magam is úgy éreztem, hogy ideje váltani: szeretnék merőben más területtel foglalkozni, amelynek során magam is fejlődhetek, s nem mellékesen megint valami igényes dolgot hozhatok létre.

DM.: Miért épp az ingatlanok felé fordult az érdeklődése, és hogy terelődött figyelme a divatra?
Cs. P.: 2000. október 2-án megalapítottam a Millennium Immobilia Kft-t, az Immobilia Zrt. jogelődjét. Hosszas tárgyalások eredményeként sikerült a Deák Ferenc utca 15. alatti házban lévő12 lakás tulajdonjogát megvásárolni, az épület többségi hányadát 2001-ben pályázaton nyertem el. A neves holland építészt, Erick van Egerarth-ot bíztuk meg az építészeti tervek elkészítésével. A fejlesztés sikerét az ingatlanszakma azzal ismerte el, hogy 2005-ben a FIABCI különdíjjal tüntette ki a Deák Palotáért az Immobilia Zrt.-t. Bár valamennyi tanácsadóm igyekezett lebeszélni arról, hogy A+ kategóriájú irodaház jöjjön létre, ragaszkodtam ehhez, mert hittem a minőség meggyőző erejében. A Deák Palota -ahol ma többek között az Európai Unió magyarországi képviselete, a Cushman & Wakefield, a Morgan Stanley irodája működik-elkészültét követően szemrevételeztük a szomszédos házakat, és kiderült: kilóg a környezetéből, túl szép ahhoz képest. Ez nagyrészt az akkori helyzetből adódott: bezárt bank és kávézó, problémás kaszinó, alig működő régiségkereskedés volt az utcában, rendezetlen tulajdonviszonyok, felszámolás alatt lévő bérleti jogok, lerobbant állapotok uralkodtak. Úgy gondoltam, itt létre lehetne hozni azt, amit mindig is hiányoltam: bécsi, milánói mintára divatos márkaüzleteket kínáló sétálóutcát, ahol elegáns környezetben korzózni, kávézni is lehet. Így született meg a Fashion Street gondolata. Sorra vettük a teendőket, hosszú, problémás folyamat vette kezdetét.

D. M.: Nem merült fel önben, hogy túl nagy fába vágja a fejszéjét?
Cs. P.: Ha belekezdek valamibe, sosem merül fel bennem a kudarc lehetősége. Elképzelhetetlen, hogy visszaforduljak, elbizonytalanodjak, kételkedni kezdjek. Ezt sikerült átültetni a kollégáimba, amihez persze kellettek az eredmények is, melyek engem igazoltak. Nekik egyébként nagyon sokat köszönhetek- legtöbbjük 7-10 éve dolgozik velem-, hozzám hasonlóan mindegyikük 150%-on pörög. 2006 elején már látszott, hogy sikerül az akadályokat leküzdeni, s az utcát fel lehet építeni. Utólag több ingatlanfejlesztő szakember bevallotta: nem hitte, hogy menni fog.

D. M.: Mekkora tulajdonrészre sikerült szert tenni, mekkora alapterületről beszélünk a Fashion Street kapcsán?
Cs. P.: A Deák Palotán kívüli épületek esetében kizárólag a kereskedelmi szempontból fontos szintek megvásárlására törekedtem. Három ház is műemléki védelem alatt áll. Volt, ahol pincével együtt 3-4 szint, és volt, ahol csak egy szint volt hasznosítható kereskedelmi területként. A házak homlokzatát teljesen felújítottuk, mert határozott meggyőződésem, hogy kizárólag ily módon hozható létre a kívánt színvonal. Az élet engem igazolt: olyan prémiummárkákkal kötöttünk szerződést, amelyeket eddig máshova nem lehetett odacsábítani. A Fashion Street folyamatosan bővül, jelenleg 250-300 méter hosszan, a Fehér Hajó utcai gyorsétteremtől a Bécsi utca közepén lévő aukciós házig húzódik. Az első ütem 12 ezer négyzetméter kereskedelmi területet ölel fel, reményeim szerint augusztus végén valamennyi üzlet működni fog.

D. M.: Mi tudható már a továbbiakról?
Cs. P.: A Fashion Street hamarosan folytatódik, de ennél többet egyelőre nem mondhatok. Fontosnak tartom viszont elmondani, hogy hosszú távú, magas szintű üzemeltetésre készülünk, vagyis továbbra is egy kézben maradnak az üzletek, ami egyben a színvonal garanciája. Brandet építünk: azt szeretnénk, ha a Fashion Street elnevezés néhány év múlva mindenkinek ezt az utcát, ezt a városrészt juttassa az eszébe.

D. M.: Hogy történik a márkák kiválasztása, és egyáltalán, mekkora érdeklődés mutatkozik Budapest iránt?
Cs. P.: Az utóbbival kezdve: kimondottan nagyobb a kereslet, mint a rendelkezésre álló üzleti terület. A lehetséges bérlők felkutatásában a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlan-tanácsadó vállalkozás van segítségünkre, a kiválasztásban és a szerződések részleteiben azonban én mondom ki a végső szót. Mivel a prémiummárkákat céloztuk meg, több érdeklődőt is visszautasítottunk: olyannal ugyanis nem kötünk szerződést, amelyik nem illik bele ebbe a környezetbe. A divat fővárosaiban-Párizsban, Milánóban, Londonban-járva látható, hogy a márkák egy része sosem jelenik meg bevásárlóközpontokban, netán night club vagy népművészeti üzlet szomszédságában. Sokuk ezért kivárta, amíg nálunk is kialakulnak a megfelelő körülmények, a Fashion Street ezt kínálja számukra, s ugyancsak kedvező folyamatok zajlanak a környéken, a Vörösmarty téren és az Andrássy úton.

D. M.: Mi határozza meg az üzletsor arculatát?
Cs. P.: Arra törekedtünk, hogy minél szélesebb legyen a portfolió, minél többen jöhessenek ide, ezért amennyire lehetett, feldaraboltuk az ingatlanokat. Tucatnyi világmárkával kötöttünk eddig megállapodást, amelyek mindegyike nagyra értékelte azt az elképzelésünket, hogy egységes legyen az üzletek feliratozása. Elsárgult fényképfelvételek alapján idézzük vissza az egykori kereskedőutca igényességét: minden felirat fekete üvegmezőben, háromdimenziós, aranyozott rézbetűkkel jelenik meg. Megállapodást kötöttünk a Belvárosi Önkormányzattal a Deák Ferenc utca burkolatának cseréjéről; az új díszburkolat a párizsi Champs Elysèe burkolatával azonos kőből készül. További arculati elemként az üzletek előtt, a díszburkolat részeként fekete gránitba vésve, arany színnel megjelenik az egyes márkák logója is. Múlt és jövő találkozása ez, meggyőződésem szerint ugyanis a Deák Ferenc utcának legalább olyan fényes a jövője, mint a múltja. Minden egy irányba mutat: a Fashion Street sikerre van ítélve.
Csémi Klára, 2007. május 25.

Múltból a jövőbe

Budapestet hamarosan a közép-európai térség "divatfővárosának" nevezhetjük majd, hiszen 2007 tavaszán megnyílik a belvárosban, a Deák Ferenc utcában, a Fashion Street. A Deák Ferenc tér és a Bécsi utca által határolt Deák Ferenc utca páratlan oldalán található impozáns épületek felújítása a tervek szerint halad, s jövő év eleji átadásuk után kerül sor az utca teljes átformálására
A 15 milliárd forintos beruházás megálmodója és végrehajtója az Immobilia Ingatlanfejlesztési és Hasznosító Zrt., amely első projektjeként a Deák Ferenc 15. szám alatti, az 1900-as évek elején épített egykori lakóházat belül teljesen átalakította, míg külső homlokzatát és portálját az eredeti állapotnak megfelelően restauráltatta a kivitelezővel. A legmagasabb igényeket kielégítő luxus irodaház, a Deák Palota, méltán nyerte el 2005-ben a FIABCI nívódíj pályázatán a Magyar Ingatlanszövetség különdíját.
A Fashion Street makettjét a szakmai közönség már láthatta a 2005-ös Cannes-i ingatlan kiállításon, s az első visszhangok egyértelműen pozitívak voltak, az olasz sajtó is elismerően számolt be a tervekről. Ezek az elképzelések ma már napról napra megvalósulnak a Deák Ferenc utcában. Jelenleg egyidejűleg folyik a Bécsi utca - Deák Ferenc utca saroképület és a Deák Ferenc utca 17. szám alatti ház homlokzatának és üzletportáljának felújítása. Ezek befejezése után az utcában található összes épület visszakapja régi pompáját, a XX. század elején kialakult jellegzetes stílusjegyeiket. Ennek keretén belül a két ház homlokzatának díszítéséhez 18 tonna rezet használnak fel.
Az Immobilia Zrt. az épületeket eredeti, múlt század eleji tervek, és a fellelt fotók alapján teljes egészében restaurálja. A tervezésben a Hild-Ybl Alapítvány művészettörténészei, valamint restaurátor szakemberek is részt vettek, s a kivitelezést az Immobilia a Műemlékvédelmi Hivatallal folyamatosan egyeztetve hajtja végre. Mint ismeretes, az UNESCO Világörökség Bizottsága a belvárost, s ezen belül a Fashion Street közvetlen környezetét is a világörökség részének nyilvánította.
A divat utcájában a felújított épületek földszintjén és első emeletein kerülnek kialakításra az üzletek. Az összesen 9000 négyzetméter összterületű, 18 különálló üzlethelyiség többsége már bérlőre talált: a kizárólagos értékesítő, a Cushman & Wakefield információja szerint mintegy 65 százalékos az eddigi értékesítés, s mindez bő fél évvel a tervezett nyitás előtt. Az eddigi hírek szerint a Fashion Street üzleteinek bérlői között olyan márkák lesznek, mint a Benetton, a S. Oliver, a Sisley, a Puma és a Tommy Hilfiger. A felsorolás is mutatja, hogy felső, illetve felső-középkategóriás, prémium márkák jelennek majd meg az utcában.
A Fashion Street üzleteinek egyetlen tulajdonosa van, s ez lehetővé teszi az egységes szolgáltatási rendszert és színvonalat, valamint az egységes arculatot, s az ezzel harmonizáló utcai környezet kialakítását. A 4000 négyzetméternyi sétálóutcában a meglévő színes betonkockás burkolatot a Szent István tér mintájára a nemeskő-burkolatra cseréli ki az Immobilia - mindezt saját költségére. Itt fontos megjegyezni azt is, hogy az egész beruházás magán és banki tőkéből valósul meg. Sem központi költségvetési, sem önkormányzati támogatást nem kap a beruházó.
A Fashion Street tisztaságára egy erre a feladatra külön alkalmazott munkaerő ügyel majd: munkájuk elvégzésében a legmodernebb ipari takarítógépeket fogják használni. A közbiztonságról is saját 24 órás őrsszolgálat, illetve az erre a célra felszerelt térfigyelő kamera-rendszer gondoskodik majd.
A Deák Ferenc utca viszonylagos szélessége lehetővé teszi, hogy ízléses, egységes tértárgyakat, bútorokat, kaspókat helyezzen el a beruházó. A környezetet zöld növényekkel, kényelmes padokkal teszik még hangulatosabbá.
A Fashion Street beruházójának jövőbeli tervei között szerepel egy, az utca fölött húzódó üvegtető építése is, amellyel sajátos, egyedi, igazi világvárosi összkép alakulna ki a páros oldalon a Kempinski és Le Meridien szállók hátsó traktusával övezett környezetben.
www.eulettar.hu, 2006. október 17.

Tavasszal nyit a Fashion Street

Az igazi luxusmárkák budapesti premierje azonban elmarad, mivel a csúcskategóriák képviselői a projekt fejlődéséhez képest lassabban hoznak befektetési célú döntéseket - mondja a tulajdonos, de a tavasszal nyíló Fashion Street így is Budapestre vonz eddig nem forgalmazott márkákat
Őszre tervezték, de csak jövő tavaszra készül el a Deák Ferenc utcába tervezett 15 milliárd forintos beruházás, a Fashion Street. Novák András, az Immobilia Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Zrt. marketingigazgatója lapunk kérdésére elmondta, hogy a Deák Ferenc utcaihoz hasonló mértékű beruházásnál gyakran módosul a megnyitó időpontja. A 2006. őszi átadás megcélzott dátum volt, ugyanakkor a bérlőknek, valamint a beruházónak egyaránt kedvezőbb a jövő márciusi megnyitó. A tervezettnél jelentősen több divatüzlet lesz, és kevesebb vendéglátóegység. Az üzlethelyiségek 45-95 eurós négyzetméterenkénti áron vehetők bérbe. A bérlői lista jelenlegi összeállítása szerint elsősorban az úgynevezett felső középkategóriás, prémium márkákat árusító üzleteket találhatunk majd a Fashion Streeten.
Újak és ismertek
A marketingigazgató úgy nyilatkozott, hogy lesz olyan márka, amely Magyarországon nem volt kapható korábban, továbbá várhatók olyanok is, amelyek már több üzlet révén ismertek a magyar vásárlóközönség előtt, mint a Benetton, a Sisley, a Puma és az S.Oliver; néhányan úgynevezett vezető márkaboltokat kívánnak nyitni a Fashion Streeten. Az igazi luxusmárkák budapesti premierje azonban elmarad, mivel a csúcskategóriák képviselői a projekt fejlődéséhez képest lassabban hoznak befektetési célú döntéseket. A Fashion Street igazi előnye, hogy egyetlen tulajdonosa van az üzlethelyiségeknek az utcában, így egységes környezet alakítható ki - véli Novák András.
Utca a divatért
A tulajdonos az utcakép kialakítása érdekében vállalta a növénytelepítést, parkosítást, valamint a környezet tisztán tartását, ezenfelül 24 órás biztonsági szolgálatot. A divat utcájába 70-75 százalékban magyar vevőket várnak, akik a századforduló hangulatát idéző módon szeretnének vásárolni. Az épületek homlokzatát több mint százéves fényképek alapján rekonstruálták, az utca kőburkolatát nemeskő díszburkolatra cserélik. A tervek szerint a Fashion Streetet üvegtető is fedi majd, amely lehetővé teszi rendezvények lebonyolítását, de az egyeztetés erről még folyik a szakmai fórumokon. A Fashion Street a londoni Regent Street és a milánói Via Montenapoleone mintájára készül. A beruházók az UNESCO világörökség-bizottsága által 1987-ben világörökségi rangra emelt Deák Ferenc utcában olyan perspektívát láttak, amely eltér a plázakultúrától, és különbözik az egyszerű bevásárlóutcáktól. A belváros, a Deák Ferenc utca mint üzleti környezet, valamint a két ötcsillagos szálloda szomszédsága révén a beruházást megfelelő befektetésnek tartják.
Tomor Enikő, a Cushman & Wakefieldnek - az üzletek kizárólagos értékesítőjének - marketingigazgatója úgy véli, hogy az utcában a vásárlóerő ugrásszerűen megnövekszik majd, de ezt nem lehet számszerűsíthető adatokkal mérni. Az üzlethelyiségeket eddig 38 százalékban értékesítették. Novák András elmondása szerint a belváros két kiemelt pontja, a Vörösmarty tér és a Váci utca is fejlődésnek indult az elmúlt években, így a Fashion Street a híd szerepét játszhatja e kettő között.
www.index.hu, 2006. szeptember 28.

Új DTZ bérleti szerződés

Megtiszteltetés a DTZ Hungary számára, hogy hosszas keresés után sikerült az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája számára megfelelő budapesti székhelyet találni, a Deák Ferenc u.15.-ben. Az uniós intézmények több mint 1000 négyzetmétert foglalnak el februártól a Deák Palota felső szintjein.
Az új iroda neve mostantól kezdve az „Európai Unió Háza”-lesz. Az épület műemlék, melyet nemrégiben újítottak fel, a káprázatos belsőépítészeti megoldásokat Eric van Eggerat neve fémjelzi. A DTZ az irodaház tulajdonosát, az Immobilia Rt.-t képviselte. A DTZ vezető nemzetközi ingatlantanácsadó cég világszerte korszerű ingatlanpiaci és üzleti megoldásokat kínál ügyfelei számára. Az átalakulóban levő ingatlanpiacok és az ügyféligények egyre nemzetközibb jellege miatt előnyt jelent a DTZ számára, hogy szolgáltatásai Európában, Észak- és Dél-Amerikában és a Csendes-óceáni térségben egyaránt elérhetők.
www.dtz.hu, 2006. március 6.

MAPIC – a RETAIL piac éves találkozója Cannes-ban

2005 novemberében ismét megrendezésre került a kiskereskedelmi ingatlanpiac legnagyobb összejövetele – a MAPIC – Cannes-ban, amelyen Európa számos ingatlanfejlesztő, befektető és ingatlan szaktanácsadó cégének képviselői vettek részt. A november 16-18 között megrendezett kiállítás és konferencia az év korábbi időszakában már megtartott rendezvényekhez hasonló várakozás és nagy érdeklődés előzi meg minden alkalommal. Ezt igazolja a látogatók és résztvevők száma is, hiszen ebben az évben is 55 országból, 1470 kereskedő, közel 800 kiállító cég és 6500 látogató volt kíváncsi az itt bemutatkozó cégekre.
A kiállításon egyrészt az ingatlanfejlesztõk az elkövetkező 2-3 évben tervezett bevásárlóközpontjainak, kiskereskedelmi fejlesztéseinek prezentálása látható a különböző standokon, másrészt felvonulnak a nemzetközi márkák képviselői is, akik itt keresik, kutatják a nekik megfelelő projekteket. Az itteni tapasztalatok, elõzetes bemutatkozások és a kapott információk alapján döntik majd el, hogy hol, milyen városokban, központokban nyitnak újabb üzleteket az elkövetkező esztendőkben.
Budapest belvárosi fejlesztéseit illetően is találkozhattunk magyar érdekeltségű projektekkel. Elsõ alkalommal vett részt a rendezvényen kiállítási standdal az Immobilia Kft. „Fashion street” koncepciójával, amellyel a Deák Ferenc utcába szeretne nemzetközi divatmárkákat becsábítani. A Cannes-i kiállításon több luxusmárka is képviseltette magát – mint pl. a Dolce & Gabbana, Gucci, Polo Ralph Lauren, Liz Clairborne, Monet & Co. stb. – és mivel Magyarországon még nem igazán van jelen a luxuskategória, talán valamelyikük figyelmét felkeltette a projekt.
Magyar Irodapiac, 2005 december-2006 január

Portré: Csipak Péter, az Immobilia Rt. elnök-vezérigazgatója

  • Hogyan értékeli az ingatlanszakmát, melyik részét tartja a legérdekesebbnek, leghasznosabbnak?
  • Az ingatlanszakmában számomra a legérdekesebb, és egyben a leghasznosabb, ahogyan kihasználhatom a kreativitásomat, hogy hozzájárulhatok egy-egy városképileg is jelentős épület vagy utca kialakulásához. A legérdekesebb számomra, amikor régi vagy műemlék épületeket újítunk fel, és töltjük meg a mai kornak megfelelő funkciókkal, modern belsőépítészeti megoldásokkal, mindeközben megőrizve az épület eredeti értékeit, ezzel is új értelmet adva a műemléknek.
  • Milyen irányban fog továbbfejlődni a magyar ingatlanszakma?
  • Ezt nagyon nehéz lenne megjósolni. Azt gondolom, valódi ingatlan ingatlanfejlesztés csak mostanában veszi igazán kezdetét Magyarországon. Szemmel láthatóan jól megfigyelhető egy idegenforgalmi bumm, ami köszönhető többek között a fapados járatok beindításának is. Meg kell ragadni a pillanatot, hiszen a vásárlóerő jelen van, csak nem tudja hol elkölteni a pénzét. Nagyon kevés a színvonalas, elegáns üzlet. A vezető divatmárkák jelentős része még nem képviselteti magát Budapesten, ugyanakkor Prágában már régen jelen vannak. A belvárosban érzem a legnagyobb lemaradást…

Magyar Irodapiac, 2005 június

Luxusirodaház a belváros szívében

Egy reprezentatív épület jól sikerült feltámasztásának lehettünk tanúi az előző évben. A barokkos elemeket mutató architektúrájú historizáló épület 1903-ban épült. A tulajdonos Immobilia Rt. és a tervező Erick van Egeraat Építészeti iroda révén egy régi-új épülettel gazdagodott a Belváros, amely feltámadása után a Deák Palota nevet viseli.
A tervezés során az egyik fő feladat a zárt belső udvar fénnyel való „megtöltése” volt. A napfényt az épület tetején egy ferde síkban elhelyezkedő üvegfelület „nyomja le” a belső térbe. A belső udvarból üveggel fedett hatalmas átrium lett, melyet a tervezők fénykútnak neveztek el. Az összes belső körfolyosó átrium felé eső falai üvegből készültek, így teljesen áteresztik a fényt.
Magyar Irodapiac, 2005. 1-2. szám

A Deák Palotába költözik a Cushman&Wakerfield Healey&Baker

A szeptemberben nyíló Deák Palotába helyezi át magyarországi képviseletét a világ egyik vezető ingatlan-tanácsadó cége, a Cushman&Wakerfield Healey&Baker. Mint azt Charles Taylor ügyvezető igazgató elmondta, a flexibilisen alakítható terekkel, XXI. századi technológiával felszerelt épület a maga nemében egyedülálló adottságaival tökéletesen illeszkedik a folyamatosan bővülő, a világ számos nagyvárosában képviseletekkel rendelkező cég üzletviteléhez.
A helyszín kiválasztásakor elsődleges szempontjuk volt, hogy irodájuk a folyamatosan fejlődő irodapiaci tendenciákat mutató V. kerületben, a Belváros szívében helyezkedjen el, és megfeleljen a fenntartható fejlődés kritériumainak. Charles Taylor ügyvezető szerint a cégek egyre igényesebbek munkakörnyezetükkel szemben, ezért népszerűek a felső kategóriás irodaházak, míg a gyengébb szolgáltatást nyújtó létesítmények elvesztik bérlőiket. „Jelenleg nincs olyan irodaház a belvárosban, amely képes versenyezni a Deák Palotával” – mondta.
Resource, 2004. augusztus 2-szeptember 5.

Deák Palota, a patinás jövő

A világ egyik vezető ingatlan-tanácsadó cége, a Cushman&Wakerfield Healey&Baker magyarországi képviselete szerezte meg a 2004 őszén átadásra kerülő belvárosi Deák Palota kizárólagos értékesítési jogát. A város szívében, három metróvonal csomópontjában, a Deák tér mellett található irodaház impozáns megjelenésével, lenyűgöző belső tereivel a századelő szecessziós hangulatát megőrizve egyszerre tesz eleget a legmodernebb technikai elvárásoknak, és a minőségi, hatékony munkakörnyezet feltételeinek.
„A környezettudatos üzletpolitikát folytató vállalatok ma az ingatlan környezetére is hangsúlyt fektető, a felhasznált anyagok és alkalmazott technológiák tekintetében is környezetbarát épületeteket preferálják” – mondta Ward Stocker, a C&W/H&B irodahelyiség-értékesítési részlegvezetője.
Resource, 2004. június 14-27.

Deák Palota, a patinás jövő

Hamarosan beköltözhető a Millenium Immobilia Kft. fejlesztésében, az Erick van Egeraat Építésztervező Iroda tervei alapján készülő Deák Palota. A Budapest szívében, a Deák térről nyíló sétálóutcában elhelyezkedő, szecessziós díszítésű épületet patináját megtartva alakították át a XXI. századi üzelti élet elvárásainak megfelelően, kimagasló minőségű anyagok és technológia alkalmazásával. A beruházás sikerének bizonyítéka 30 százalékos előbérleti bérbeadottsága és a neves külföldi cégek fokozott érdeklődése. A Deák Palota kiváló háttérrel szolgál az épület hangulatára érzékeny, az elhelyezkedésre, minőségre igényes piacvezető nemzetközi vállalatok, ügynökségek, ügyvédi irodák, tanácsadó és pénzügyi cégek irodái számára.
Resource, 2004. május 31-június 13.

Fénykút és történelmi városfal

Közel száz évet visszamegyünk a múltba és egy jellegzetes budapesti szecessziós palota újjáélesztésének leszünk krónikásai. (…) A Millenium Immobilia Kft. olyan épületet keresett, ahol első osztályú irodákat, luxus színvonalú üzeleteket alakíthat ki, így találta meg ezt a valamikori bérpalotát a Deák Ferenc utcában, a Kempinski szálló tőszomszédságában. Elképzelésüket az Erick van Egeraat Építészeti iroda rajzolta meg, amely később a felújítás terveit is készítette. Az épület átalakítása során számos problémát kellett megoldani. Ezeke között volt olyan, amire nem számítottak, így az alapok vizsgálatánál az épület alatt felfedezték a középkori városfal eddig ismeretlen maradványait. (…) „Nem a múltat építjük meg, hanem ötvözzük annak kifinomult és hiteles szellemét a jövőt idéző környezettel ” – mondta Horváth Imre, a fejlesztő Millenium Immobilia Kft. vezetője.
Magyar Irodapiac, 2004 május

Boss-központ lett Budapest

Kelet-Közép-Európa legnagyobb Boss és Max Mara áruházát nyitja meg 500 millió forintos beruházással Budapest szívében, a frissen felújított Deák Palotában a kizárólagos magyarországi forgalmazó Roland Divatház Rt.
Az ezer négyzetméteres áruházban – Magyarországon először a Boss és a Max Mara teljes kollekciója, köztük a férfiaknak és nőknek szánt Hugo Badessarini, valamint a női Boss, illetve a Max Mara nőket célzó S Max, Sportmax, Code, Weekend Marella márkái is a polcokra kerülnek. A Roland Divatház cégvezetője a Deák Ferenc utcai áruház megnyitásának eredményeként a két nagy márka 30-50 százalékos forgalomnövekedésére számít.
Világgazdaság, 2004. április 22.

Deák Palota épül a belvárosban

Augusztustól a Deák Ferenc utca 15-ben munkások serege bont és épít, közben a sétálóutca forgalma is többé-kevésbé zavartalan. Egy nyilvános pályázat nyerteseként az épület új tulajdonosa, a Millenium Immobilia Kft. korszerű iroda- és üzletházat álmodott ide. (…) – Projektünk előkészítése múlt év januárjában kezdődött és Bór Ferenc építésztörténész szakvéleménye alapján állítjuk vissza az épület eredeti homlokzatát. Irodaházunk neve részben az utcanévhez kötődik, részben Deák Ferenc születése 200 éves jubileumának állít emléket – nyilatkozta Horváth Imre, a társaság ügyvezető igazgatója. (…) Előzetes becsléseik alapján beruházásuk költsége két és fél milliárd forint lesz, az építkezés generálkivitelzését a Magyar Építő Rt. nyerte el. A június-júliusra tervezett használatbavételi eljárás után visszaáll a sétálóutca teljes nyugalma, miközben egyik patinás épületünk új funkciójával is emeli kerületünk elismertségét.
Belváros-Lipótváros, 2004. március 19.

A Deák Palota modern patinája

Az irodapiacon ugyan még mindig túlkínálat mutatkozik, ám ha jó fekvésű és modern kivitelezésű az irodaház, lehet bele találni bérlőket. Legalábbis ezt támasztották alá a Millenium Immobilia Kft. piackutatásai. No meg azt, hogy érdemes nagy alapterületű, világos, exkluzív irodákat építeni, olyanokat, amelyek úgy modernek, hogy közben megvan a patinájuk is. (…) Olyan terv készült, amelynél figyelembe vették a környezetet is, így az új épület odaillő, hiteles, szervesen illeszkedik az összképébe. (…) A kereskedelmi helyiségek az épület földszintjén kaptak helyet, összesen 700 négyzetméteren. (…) Az épület ezen felül összesen 3700 négyzetméter irodaterületet kínál, ezeket a ház emeletein alakítják ki. (…) A fejlesztés összesen több mint 2,8 milliárd forintba kerül.
Ingatlan és Befektetés, 2004. január 14.

Deák Palota – elhelyezkedés és patina

A Belváros üzleti negyedében 2004 júniusában nyílik meg Budapest legelőkelőbb irodaháza, melynek földszintjén kereskedelmi egység is helyet kap. Az V. kerület és a Deák Ferenc sétálóutca – mint üzleti környezet –, valamint a két szomszédos ötcsillagos szálloda miatt méltán illethető az épület a páratlan elhelyezekedésű jelzővel. Az épület tervezésénél a bérlőközpontúság, a kiemelkedően magas szolgáltatási színvonal és a bravúros építészeti megoldások, a látványosság szerepeltek, mint elsődleges szempontok. (…) Míg a honlokzat és a főlépcsőház század eleji neobarokk stílusban, eredeti állapotában kerül helyreállításra, addig az átrium és a bérelhető területek a modern, szellős, természetes fénnyel bevilágított irodák elvárásait elégítik ki.
Resource, 2003. szeptember 22-október 5.